Infektológiai klinikát és oktatóközpontot alakítanak ki a Szegedi Tudományegyetemen

Infektológiai klinikát és oktatóközpontot alakítanak ki a Szegedi Tudományegyetemen

Közel 1,5 milliárd forintból új infektológiai klinika és oktatóközpont épül Szegeden. A gyermek és felnőtt pácienseket egyaránt fogadó új épületben a fertőző betegek ellátása mellett gyakorlati oktatás is folyik, új, önálló egyetemi tanszék is működik majd.

A Szegedi Tudományegyetem célja egy olyan, a 21. század kihívásainak megfelelő infektológiai központ kialakítása, amely minden elemében megvalósítja az infekció kontrollal és járványügyi izolációval kapcsolatos irányelveit, és egyúttal képes havária helyzetek esetén – legyen az egészségügyi (járvány) vagy nemzetbiztonsági (terrorizmus, migráció, baleset) – kapacitásait rövid időn belül rugalmasan bővíteni.

Az új központ az Állomás utca 6. alatt épül majd fel, és 4 szinten, 4 575 négyzetméteren működik majd.

Az épület földszintjén ambuláns és diagnosztikai egységeket alakítanak ki. A beruházással megvalósítható lesz az, hogy a gyermek és felnőtt ellátást egymástól elkülönítve végezzék. Három emeleten 54 darab egyágyas kórtermet alakítanak ki vizesblokkal, a kórtermek szükség esetén kétágyasra bővíthetők. A betegszobákban kialakítható a fertőzés ellátásához – lélegeztetés, intenzív ellátás – szükséges technológia is. A kórtermek izolálhatóak, és izolálható az a hat ápolási egység is, amelyekhez egységenként 9 kórterem tartozik. A klinika építésére 2020. március 31-én jelent meg a nyílt tenderfelhívás az uniós közbeszerzési közlönyben.

A Szegedi Tudományegyetem a 2015-ös migrációs válság során ismerte fel, hogy a Dél-Alföldi Régió infektológia ellátási képessége nem megfelelő. Ezért az SZTE kidolgozta szakmai és infrastruktúra fejlesztési koncepcióját egy új infektológiai centrum létrehozására. A magyar kormány 2017. december 22-én 76 millió forintot biztosított a projekt előkészítésre és a kiviteli tervek elkészítésére a Beruházás Előkészítési Alapból. A szegedi egyetem 2018-ban készült el a korszerű infektológiai központ terveivel.

Első körben az építési területen és annak környezetében álló mintegy 800 négyzetméternyi épületet bontanak el.

Az SZTE új Infektológiai Központja megvalósításának becsült költségigénye eszközökkel együtt 1,5 milliárd forint, a kivitelezési munkálatok várhatóan 2020 szeptemberében kezdődhetnek.

Az infrastrukturális fejlesztés segítségével az egyetem meg kívánja teremteni az infektológia egyetemi oktatásának feltételeit, ugyanis ennek Szegeden még nincs önálló tanszéke és oktatási helyszíne. Az új infektológiai központban a fertőző betegek ellátása mellett gyakorlati oktatás is folyik, új, önálló egyetemi tanszék is működik majd, ezáltal az SZTE bekapcsolódhat a járványügyi szakemberek folyamatos képzésébe.

Forrás: www.szeged.hu