Marc D. Dillard: Jó hírét viszem Szegednek

Marc D. Dillard: Jó hírét viszem Szegednek

Csongrád megyébe látogatott az Egyesült Államok ügyvivője. Előbb Szegeden találkozott az egyetem képviseletében Zakar Péter nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettessel, majd Botka László polgármesterrel egyeztetett. Utána Nemesi Pál iparkamarai elnökkel ebédelt, ahonnan Hódmezővásárhelyre ment Márki-Zay Péter polgármesterrel egyeztetni. Ebéd után viszont még a szeged.hu-nak adott interjút.

– Találkozott Szegeden három politikussal: Botka László polgármesterrel, Nemesi Pál iparkamarai elnökkel, aki a polgármester ellenfele volt az önkormányzati választási kampányban és az egyetem rektorhelyettesével, aki mielőtt az SZTE-n kezdett dolgozni, meghatározó politikai szereplő volt Csongrád megyében. Mennyire beszélnek máshogy Szegedről? Három politikus három Szegedet festett föl?

– Nem, és ez szerintem nagyon fontos. Ezért is döntöttem úgy eljövök ide Szegedre, hogy személyes tapasztalataim legyenek a városról, a vezetőjéről, azokról, akiknek fontos lehet a szava. Minden magyarországi nagyvárosban szeretnék így szétnézni. Lesz mit csinálnom. Nem vagyok itt túl régóta, néhány hónapja érkeztem, igazából most volt először esélyem arra, hogy a budapesti diplomáciai és kormányzati körökön kívül is találkozzam másokkal is. És nemcsak a politikában, hanem az oktatás, a kultúra a gazdaság szereplőivel is. Szépen lassan szeretném megismerni, megérteni Magyarország egészét.

– Először tudott „kiszabadulni” Budapestről?

– Az agglomerációban már jártam, voltam Esztergomban, Szentendrén, de Sárváron is beszélhettem egy konferencián. Viszont ez volt az első olyan tárgyalásos út, amelyet azért szerveztünk, hogy felvehessem a kapcsolatot Magyarország meghatározó városaival, azok vezetőivel. Diplomataként mindig azt mondtam, ahhoz hogy tényleg megismerhesse valaki az Egyesült Államokat, ahhoz nemcsak arra van szükség, hogy megismerje valaki Washingtont, New Yorkot vagy Los Angelest. El kell menni Iowába, Montanába, Illinoisba, a vidéki Amerikát is meg kell ismerni. Épp így meg kell ismernem a vidéki Magyarországot. Örülök, hogy itt vagyok, örülök, hogy először ide jöttem Szegedre.

– Mit tudott Szegedről az érkezése előtt?

– Azt, hogy remek egyeteme van, tudtam a lézerközpontról is, ahol világszínvonalú kutatásokat végeznek.

– Látott bármit a városból a találkozók mellett?

– Az Agórába is elmentem az American Cornerbe. Egy nagyon aktív közösség dolgozik ott, jó volt látni. Fontos volt az egyetemi találkozó, és nagyon vártam az egyeztetést a polgármesterrel.

– Miről beszélt Botka Lászlóval?

– A gazdasági életről, a vállalkozásokról beszéltünk, de kíváncsi voltam arra is, hogyan látja, milyen az élet a városában, túl azon, hogy szép és jó. Beszéltünk a város és az egyetem kapcsolatáról is.

Botka László és Marc D. Dillard a városháza Dísztermében. (Fotó: Iványi Aurél)

– Az ehhez hasonló egyeztetéseknek mikor lehet bármilyen kézzelfogható eredménye? Mikor lehet azt mondani, hogy egy Botka–Dillard-találkozónak is köszönhető volt egy amerikai cég megjelenése Szegeden?

– Hamarabb, mint gondolná. Nyilván nem úgy jöttem most ide, hogy rögtön írjunk alá mindenféle gazdasági és egyéb megállapodásokat. De Szeged jó hírét elviszem. Rendszeresen szervezünk Amerikában „Select USA!” konferenciákat, amelyeknek pont az ilyen gazdasági egymásra találás a lényege. Legutóbb tíz magyar vállalat képviseltette ott magát. Mondtam az iparkamara elnökének is, partnerek vagyunk abban, hogy segítsük a megyei vállalatokat, hogy egy ilyen konferenciára eljussanak.

– Végül ne menjünk el az amerikai „történések” mellett: elnökválasztás lesz az év végén, közben az impeachment is „halad”, és akkor még ott van az iráni konfliktus. Mi a tapasztalata, nekünk, magyaroknak mennyire fontosak ezek az amerikai politikai események, konfliktusok?

– Azt gondolom, kormányaink meleg, jó viszonyához nem férhet kétség. A NATO-szövetségi kapcsolatunkra sem lehet egy rossz szót mondani. Azaz az országaink közötti kapcsolat, a sok-sok szálon kötődő történelmünk – ne feledje, jelentős diaszpóra él az Egyesült Államokban – nem egyik pillanatról a másikra született, köttetett. Érdekeink azonosak, bárhol is kell azokat a világban érvényesíteni. Ezek pont olyan fontosak, mint az, ki vezeti az országunkat. Biztos vagyok benne, a magyarokat érdeklik ezek az események.

 

Forrás: www.szeged.hu